Ismét, talán, esetleg, meglátjuk! :) Mai napon nem nagyon jött az ihlet, de tudom, egyik barátnőmnek megígértem, hogy leírom azt a sztorit, melyben igen sok szerepet kapott Ő és jómagam!
Ez a dolog a mi gólyatáborunkban kezdődött. Az visszaszámolva az ötödik, ami négy éve volt még. :) 2005. augusztus! Nagyon jó volt, barátkoztam, beszélgettem, bemutatkoztam, ahogy szoktam. :D Imádtam az egészet. Ez az ismerkedés időszaka volt, a sulival, a leendő csoporttársakkal, seniorokkal, a tanárokkal, a kolival. Viki, akivel nagyon jó viszonyom lett, egy nagyon kedves aranyos lány. Segítőkész, kissé anyáskodó, de szerintem nagyon jól áll Neki. Pont azért, mert mindig ha bármi volt, segített, ahol csak tudott. Volt még egy másik lány, az Eszter, aki szintén velünk mozgott az egyetemen. Már jóval a gólyatábor után lehettünk, már az első ZHk-on is túl voltunk, mikor jöttek a problémák. Én tudtam magamról, hogy állandóan megyek, nem szeretem a kötöttségeket, melyet kényszerítve kell megtartanom vagy olykor megszereznem. Aki úgy szeret és fogad el, ahogy vagyok, az tudja jól, hogy soha nem fog elveszíteni. Nem szerettem, ha valaki utánam koslat, ha valaki beleszól abba, amit csinálok, ha valaki korlátozni akarja a mozgásteremet, mert Neki nem tetszik, vagy egyszerűen bántónak találja. Mindenhova együtt mozogtam Velük az egyetemen, de mikor Eszter állandó jelenléte terhes volt nekem, kétségbe estem. Mindenhova utána jött, nem beszélt senkivel, csak Velünk. Nem értettem miért, hisz barátságos lánynak tűnik, ha nem lenne az, én sem beszélgettem volna vele. Egy idő után, teljesen elöntött a méreg és nem tudtam, hogy mondjam el Neki, hogy ne kövessen, mert megfojt. Azt éreztem, hogy Vele kell foglalkoznom, hogy vigyáznom kell rá, mint egy kis gyerekre és ez a tudat lassan kezdett megfojtani. Vikinek mondtam mindig, hogy mit tegyek, de soha nem jutottam dűlőre. Majd később, amivel ki is robbantottam a haragot, panaszkodni kezdtem a csoporttársaimnak, hogy mi tévő legyek. Persze, dühös voltam, olykor még csúnyán is beszéltem, mert mondtam, hogy ez nem állapot. Majd egyik csoporttársam a fülébe juttatta az Eszter fülébe juttatta az információt, amiért én nem is haragudtam, legalább végre tudta és tudtam rendezni a soraimat. Bántam persze, hogy nem én mondtam meg Neki, az lett volna egyenes dolog, de hogy készíts fel egy gyámoltalan lányt, aki láthatóan senkivel sem barátkozik, ezzel is kialakítva Benned azt az érzést, felelőséggel vagy érte! Ez volt az a tudat, ami kezdett teljesen kikészíteni. A másik viszont az volt, hogy Viki folyton megsértődött, ha nem vártam meg valahova menet. Mintha megkötöttek volna és csak a gazdim előtt vagy után mehetek. Azt csinálom, amit Ő akar, stb. Én kezdtem megbolondulni, hisz a középiskolában nem értek ilyen atrocitások. Majd ez a bili is kiborult. Viki a szemembe mondta, hogy csalódott bennem és hogy nem hajlandó ezt tovább csinálni. Ezt a műszaki óra kellős közepén, mikor elől a padon azt hittem, megszakad a szívem. Leolt a nagy semmiért, nem tudtam mit tegyek, csak sírtam magamban, Ők meg nézték a tanárt, semmit sem tettek, hogy jobban legyek. Szomorú voltam, mert nem értettem, miért kapom ezt a fejemhez. Eszter haragját még csak-csak megértettem, de Vikiét... egyáltalán nem. Onnantól kezdve kezdődött minden.
Ellöktem mind a kettőt magamtól, azt akartam, hogy ismét a magam ura legyek. Nem akartam kötelezettséget, nem akartam "utánfutót", nem akartam a semmiért vitatkozni, vagy bánkódni. Szabad vagyok és azt csinálok, amit akarok!!! Akkor már meg volt a barátom, akivel elsőben összeismerkedtem. Vele voltam a nap minden pillanatában, valamint azokkal a csoporttársaimmal, akikkel jól éreztem magam és hagytak szabadon élni. Vikiéket teljesen kizártam, olyannyira, hogy ha lehetett, nem egy útvonalat követtem Velük a suliba. Gyűlöltem Őket. Egyszerűen felforrt a víz az agyamba, mikor csak kimondták azt, hogy Viktória. Hányni tudtam volna, mert bántottak, és azért zavarodtam meg, mert nem tudtam, miért bántanak. Mi az, amit elbaszok? És amivel én bántom Őket? Ismétlem, Eszter még csak-csak megértettem, de hogy valakit azzal bántok, h egyedül elmegyek a büfébe? Álljon már meg a menet! Persze, minden bizonnyal az is bántotta Vikit, ahogy "elbántam" Eszterrel, de tudod, én csak úgy voltam vele, záros határidőn belül mind a kettő meg fogja ismerni egymást és akkor majd eldöntik, akarnak-e barátkozni. :)
Teltek a napok, a hónapok, én kerültem mind a kettőt és azon voltam, hogy minél több, jobb embert ismerjek meg. Hogy feledjem a bánatot, hogy idegesen keljek minden nap. Az első fél évem borzasztó volt, el akartam jönni az egyetemről, mert nem értettem semmit. Aztán jött Czakó, persze az jó volt, jól éreztem magam, és amikor egyszer nála voltam, írtam az egyik e-mail címemről egy levelet Vikinek, hogy hagyjon békén. Kicsit hosszúra sikerült a levél és talán túl nyersre is, de őszintén írtam. Azt akartam, hogy takarodjon az életemből, azt, hogy tudja, milyen fájdalmat okozott nekem, azt, hogy nekem ilyen emberekre nincs szükségem, akik lehúznak és ki tudja miért, leb*sznak lépten-nyomon. Én Őt ezzel bántani nem akartam, csak azt akartam, hogy kopjon le. Nem kértem választ a levélre és hogy ezt megelőzzem az e-mail fiókomat is kitöröltem. Fél évig csend volt, nyugalom és leszartam mindent. Nem gondoltam, hogy Viki válaszol, mivel kértem Tőle, h ne tegye, már csak azért sem, mert nem tudtam volna elolvasni sem.
Fél év után jött egy sms, melyben azt írta, hogy a 8-asban van és éppen egy olyan zenét hallgat, melyről én jutottam az eszébe, nagyon hiányzom Neki és a vizsgaidőszakban jó lenne összeülni beszélgetni kicsit. Én már akkor nem voltam haragos, megbékéltem a gondolattal, megtűrtem Őket és tényleg hidegen hagyott minden, Velük kapcsolatban. Én csak arra tudtam gondolni, h milyen kínos lesz a felismerés, mikor tényleg, igazán megismerik egymást.
Végül is a találkozó összejött. Ott tudtam meg, hogy Viki visszaírt a levelemre, de ugye nem tudtam elolvasni. A fiók sem élt már aznap, miután elküldtem a levelet. Azt mondta, fél évig várt, hogy válaszoljak Neki, de nem jött egyik nap sem levél. Nagyon megható volt, amiket mondott, hisz hiányoztam Neki és bocsánatot kért a viselkedése miatt. Úgy érezte, rossz oldaláról ismertem meg, mert ilyen levelet még soha nem kapott, mint Tőlem és be akarta bizonyítani, hogy nem így van. Mert Ő nem ilyen, ahogy én gondolom. Kérte, h legyen máshogy, ismerkedjünk megint. Én nyitott voltam, hisz bocsánatot kért, és én is a levél miatt. Sőt, még rosszabbul is éreztem magam, hogy miket írtam Neki. :( Azt hittem, soha nem fog rájönni, miket tett, de tévedtem, mert egy igazán értékes ember Ő. Legtöbbször akiket így elküldök egy e-mailben a fenébe, soha nincs ilyen alkalom, hogy újra leülünk és értelmes ember módjára megbeszéljük. Ez akkor megtört és nagyon örültem Neki. Mai napig nem győzök bocsánatot kérni mindazért, amiket a levélben írtam. Fájt, hogy ennyire tuskó voltam és mai napig fáj, még akkor is, ha tudom, Viki szeret és büszke a kapcsolatunkra. Én mégis néha azt hiszem, hogy haragszik, pedig tudom, hogy erről nincs szó! Egyáltalán nincs, mert megbántam mindent, amit mondtam Rá valaha és Ő is, amikkel valaha bántott és hagyta, hogy mást higgyek Róla.
Újra egymásra találtunk, újra megéljük a jót, tiszta szeretet a miénk, mert mind a ketten akartuk. Egymásra vártunk, de mindig valakinél megállt a labda. Kitartott fél évig, ami igazán megható számomra, várt, amíg lehetett. Mesélte, amit úgy érzett, tudnom kell. Megható volt és nagyon megindító. Azóta is büszke vagyok Rá. Tudom, hogy jó ember! És Maci Laci összeteheti a két kezecskéjét, hogy ilyen menyecskéje van. :) Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek! Örülök, hogy gazdagabb lehetetek Veled, Viki! Nagyon köszönöm!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése