Zavartzavartzavart!!!

Annyi minden kavarog most a fejemben, hogy nem tudom, mit írjak először! Hiányérzetem van, ugyanakkor boldog vagyok. Gyászolok, ugyanakkor a show megy tovább. Türelmes vagyok, ugyanakkor a legfontosabb emberekkel nem bírok. :(

Azóta nem tudok magammal bírni, mióta Cz. P. az életembe volt. Ezt nem én találtam ki, Édesanyám a válaszadó. Ő tudja jól, milyen voltam régen, milyen volt, amikor senkit nem bíráltam, mikor nem szúrtak ennyire a szavaim. Nem csak a megmondója, de az elszenvedője is ennek. Mellette az egész családom! Kritikusabb lettem, bírálok és szinte nem lehet hozzám szólni. Ez mind erősödött azóta, mióta U. L. is az életembe keveredett! Persze, a jó dolgokról nem beszélek, mert azok evidensek, de erről szó sincs. Voltak nagyon jó, szép és fenomenális pillanatok, melyeket nem lehet kiverni csak úgy az agyból, viszont azok a dolgok teljes mértékben megtörnek, melyek megtörténte után, újra fel kell építened Magad. Én értem, hogy mi ment bennem végbe, ugyanakkor azt csak ma tudtam meg, hogy a családom szinte félve hív fel, mikor jövök haza Gödöllőről vagy bárhonnan. Nem mernek kérdezni, mert szúrok, nyers vagyok és lekezelő. :( Ez borzasztó, hisz az emberek általában egy pörgős, aranyos Csatival ismerkednek meg, azzal, akinek pedig a legnagyobb hálával tartozom az életben, mocskosul viselkedem. :( A legmegrázóbb ebbe, hogy az egész családom azt mondja, hogy: "nem baj, mi így szeretünk, ahogy vagy!!!" :,( Hát ez már viszont nekem könnyfakasztó. Én bírálok, nyers vagyok, szurkálódó és nem lehet hozzám szólni, de Ők ezt elviselik. Mi ez, ha nem önzetlenség, mi ez, ha nem alkalmazkodás, mi ez ha nem megértés, elfogadás? Iszonyatosan nagy hálával tartozom és meg akarok változni. Cz. és U. inkább útmutató volt, mintsem arra példa, hogy ismét összetörjek. Egy nagyon kedves barátom mondta, a h.Jucus, hogy örüljek neki, hogy ezt felismertem/-ték bennem, hogy változtam, mert ezáltal ismételten nem fog senki sem átjátszani még egyszer. Igen, ez így van, viszont nem tudom, hol kezdjem a változást! Nem találom azt az utat, pedig ezen a nyáron ha egy valamit tanultam, akkor az az, hogy hogy légy ismét önmagad. Hogy add önmagad és hogy légy önfeledt!
Én nem akarom bántani tovább a családomat, én nem terrort akarok, mikor jövök haza vonattal és szinte be van osztva, hogy ki hív fel aznap, hogy milyen kedvem van és azt drótként tovább adja a család többi tagjának. :( Én ezt nem akarom és szar volt hallani, mert igazuk van. Rosszul esett, mert az igazság fáj. Tudom, hogy nekem is vannak hibáim, hogy ne lennének, de változni akarok! Jobbá válni! Még jobbá!!! Segíteni a családomnak, kijönni minden tagjával és még több szeretetet adni!

"Légy ugyanolyan elnéző mások hibáival szemben, mint a sajátjaiddal." - Ezek után el tudod képzelni, hogy másokat úgy fogadj el, ahogy vannak? Hibáival, mindenével együtt? Mert én igen! Ha a családom képes rá, akkor én is. Megcsinálom! Mert én nem ilyen voltam. Kritikám van és véleményem is, de senkit nem akartam soha bántani úgy, ahogy engem bántottak egyesek a megjegyzéseikkel. Csak akkor kérdem én: "Miért kellettem én Nekik, mint Nő, ha egyiknek sem voltam az, elmondásuk szerint?" Én elnézem Nekik/Nektek ezt! El akarom, mert velem is ezt történik éppen. Ez megható és szívszorító, mert simán kaphatnék minden nap egy rohadt nagy fülest a fateromtól, hogy mennyire bunkó vagyok és hogy miért viselkedem így. :( De nem ezt teszi, és így még keserűbb a tudat, hogy igazuk van. :(

Ezt legalább értem! Azt, hogy miért nem vernek agyon minden egyes nap, hanem elmondták, hogy ez a baj, de végül is nem baj, mert így szeretnek, ahogy vagyok. És az, hogy hagyják ezt magamba megérni, még jobban összenyom, még jobban arra sarkall, hogy változz! Ezt hívják bűntudatnak! Az eddigi pofonokat ehhez képest, nem is éreztem, amiket ezektől a fiúktól kaptam. Mivel ott nem is tudtam, miért kapom. Csak kaptam! Bizonyítanom kellett minden egyes pillanatban, bizonyítanom az igazamat, bizonyítanom azt, hogy nő vagyok, bizonyítanom azt, hogy méltó Hozzájuk! Én ebbe belefáradtam, de a szeretet éltetett tovább. Kitartónak éreztem magam, mégsem vittem semmire. Elértem mindig a mércét, amit felállítottak, de a végén kiderült, hogy csak egy cirkuszi oroszlán voltam, vagy talán egy bohóc, akivel csak kísérleteztek, hisz a bohócon csak nevetni lehet! Ez voltam én. Akit ugráltattak, akit lelkileg zsaroltak, aki mindent megtett azért, hogy végre elfogadják. :( Megváltoztam és ez lett a folytatásban! Undok vagyok a családommal, tiszteletlenül viselkedem, kiabálok és ingerült vagyok. Ezt érdemlik tényleg? Azok után, hogy még mindig imádnak engem? :,( STOP van! MEGÁLLJ van! Nem megyek tovább! Megváltozom! Mert így akarom! Köszönöm mindenkinek, aki hatással volt rám, hálás vagyok és boldog, hogy ezt az utat is megtaláltam. Hálás vagyok a családomnak, hogy mindig őszinték voltak hozzám, hálás, mert kitartottak mellettem még akkor is, amikor én már elvesztem!
Most rajtam a sor, hogy viszonozzam azt, amit eddig Ők adtak nekem!

Köszönöm! öleel