Béka segge alatt, nagyon húz a tudat, hol van a kijárat, találjuk meg, AKARAT!! Menjünk együtt, a nehéz úton, és ha félúton sírás fog el, ne menj el, maradj itt velem! Kell, hogy erőt adja, legalább Te, ki bennem kell, hogy éljen! Te magad vagy az erő, Te magad vagy a megtestesítő! Kapjuk el együtt a rosszat, hagyjuk le e hosszú út alatt. Maradjon minden bánat a múlt homályában, nézzünk előre, ahova tartunk szörnyű utunk hadában.
Legyenek emlékképek, legyen mi erősít Téged! Mutasd meg, hogy a rossz ellenére is akarod, mert akaratod nem enged, hogy eltévedj ismét... fellép, ha kell, odaszól: "Hagyd el!" Tanítson az élet, melyben mindig megleled azon utadat, melyre rálépve kísérteties leszel Te magad. Kell, hogy legyen jó, mi vezérel Téged, kell, hogy megmutasd Magadnak: "Ezt értem el." Becsületesség, önbizalom, tisztaság, őszinteség, magabiztosság, önfegyelem, tartás és akarás! Célok nélkül mit sem érünk, csak bolyongunk és meredten nézünk. Kell a világnak még több ilyen ember? Kell Neked, hogy meg tudd, milyen mikor valaki "elesett"? NEM! Határozottam NEM! Tégy hát érte, menni kell, mert ezért már megérte. Megérte az akarat, a sok-sok falat, melyet habzsolunk, mialatt elvesznénk a fák alatt... sűrű erdő közepében, mikor már-már arra gondolnál, nemigen értem... Mit keresek itt? Ki akarok menni! Most és mindörökké!
...mert hibáidat addig ismétled, míg meg nem érted, valami nem úgy van, ahogy azt Te megélted. Valami más van a levesben, más, melyet ha észreveszel, szabaddá leszel. Elméd nyitott lesz, szabadságod határtalan. De kell, hogy hibázz, tapasztalj... és hogy véghezvidd, amire azt mondod: "Íme, itt volnék!" Kell, minden kis pofon, melyet csakis azon utadon kaphatsz újra és újra, ahol a sors akar megmenteni, elbújva. A sors ilyenkor leveszi válladról kezed, belelök a mély és hatalmas gödörbe! Mássz ki, mássz ki, ahogy Neked a legjobb. Tapasztalj, érezz, sírj és félj, mert utána válsz még erősebbé!!!
Most rossz... most nagyon rossz. De tovább megyek. Sírva, nevetve, ölelve, mert ezt kértem magamtól, hogy Maradj és sírj velem, mellettem! Nem kell a vigasz, nekem már nem... megtanultam ezt! Amíg nem vagyok teljes, addig ezek várnak rám az életben. De nem bánom, mert annál édesebb a naivitás általi boldogság keresése, mert akkor sem azt mondom, VÉGE! Mindig előttem van egy ideális kép: kép, mely azt árulja el, van még remény!!! TE és ÉN!!
...majd egyszer, tudom... boldog leszek. Valaki mellett! Valakivel, ki szeret és tisztel! De ez az idő, még nem jött el. Én várok... várakozom... mert ez a dolgom!
Addig építkezem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése