Biztosan vannak dolgok, melyeket akkor csinálsz, amikor nagyon koncentrálsz valamire. Biztos vagyok benne, hogy van ilyen "szokásod", csak talán Te nem tudod felismerni, hogy mi az a mozdulat, amit tényleg akkor csinálsz és csakis akkor, amikor nagyon nagy fegyelmet szentelsz valaminek. Nekem ilyen a toll dobálás, tanulás közben, valamint a szempilla piszkálás. Akarva akaratlanul előjön belőlem. Mert berögzült!!!
Koncentrálás a tanulásra, egy ZH-ra, egy családtagra, egy olvasmányra, egy e-mailra, egy barátra, egy kapcsolatra, egy blogra, egy szerelemre. Az utcán járkálva is gondolkozom, folyton jár az agyam (ahogy most is... és ahogy percenként megállok, hogy a szempillámat megérintsem)...
Így vágyom én Rád is! Koncentrálni csakis arra, ami szép és mosolyra fakasztó. Bármikor megfoghatom a kezed, bármikor azt mondhatom, szeretlek. Bármikor, mert ott vagy velem... bármikor, mert hagyod, hogy így legyen! Mondhatnám, hogy légy szempilla, melyet mindig, még tudat alatt is megérinthetek, de tudom, hogy én nem akkor akarlak megölelni vagy megcsókolni, amikor koncentrálok, hanem akkor is, amikor csak ahhoz van kedvem. Azért, mert kellesz nekem!!! Megállás nélkül a fejembe vagy... nem tudlak kiverni onnan, pedig sokszor a padlón érzem magam... ):
A padlón, mert nem tudok Rólad semmit sem. Padlón, mert sokszor elhagy az erőm, a reményem és a hitem, mikor láthatlak újra, Kedvesem. Becsukott szemmel, arccal előre a földön fekszem. Fújtatok a dühtől, majd elered a könnyem. A poros talajon végig gördül, csordul, mely medret hagy maga után. Ennyire erős az én érzelmem, ennyire erős a könnyem. Ha sírni e képp tudok, nevetni is megtanulhatok. Ahhoz viszont Te is kellesz, jöjj hát velem, tanuljuk meg ezt. Kérlek Téged... ha Te is így érzed! Ne hagyj elveszni, ne hagyd, hogy újra a földre kerüljek. Mert onnan felállni, még nehezebb lesz. De bármi is történjék, ha újra a padlóra kerülök, megint kell majd álljak. Minden utam felfele visz, mert tudom, hogy ott a boldogság lakozik. Ha Veled, ha Nélküled, de én boldog leszek!!!
Csati
2 megjegyzés:
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak! Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem) ! DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem...és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd... ÉLJ!!! A harcba elszántan kell menni, Az életet szenvedélyesen átölelni, Emelt fővel veszteni és merészen győzni, Mert a világ a bátraké és AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.
Csibe
Csibe!
Én tudom, Te mire vagy képes. Tudom, miket éltél át és tudom, mik voltak azok, amik után új erőre kaptál. Nem is akarom, hogy másképp legyen velem. Vállalni akarok mindent, vállalni az ilyen dolgokat, ahol megborulsz, de utána észhez térsz, szerelmesnek lenni, hogy utána csalódhass és tudd értékelni a még szebb dolgokat!! Ez mind az életünk része! És örülök, hogy Te is így gondolod!!!
(L)
Csatika (:
Megjegyzés küldése