Ez voltam én... pár hónappal ezelőtt. Idejétmúlt, kényszeres, nebántsvirág, ki maradni akart a pozícióban, de végül mennie kellett. Hazugságban tartott, homályos, levegőben lógatott montázs! Összeraktak, mint összetört, darabokban lévő tükröt. Egy torzszülött, melynek nem volt képe, melyen magát látta volna épen. Darabokban hevertem egykoron, mikor megdölt bennem a monománia-mozgalom. Felelj meg és tedd azt, amire kérnek. De nem... végképp elhagytam magam, torzképpel, egymagam. Miután rájöttem, hogy ez egy obskúrus helyzet, lelépni képtelen voltam... régen elkapott a körhinta, melyet élveztem míg ment a menet. Újra és újra felszálltam. Élveztem ahogy becsukott szemmel a nyelvem kinyújtva, boldogan nevettem fel, újra meg újra. Felnéztem a keringő égre, ahol a felhők futkoráztak éjt, nappallá téve. Mikor este lett, opportunista nézeteim "hazatértek". Mindenre bólintottam, mindenre azt mondtam: mehet vagy lehet. ):
Hol voltam? Merre mentem? Felkaptam a pantallómat és elindultam a hosszú menetre... ismét nevillálok!!!
pergamen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése