Köröttem zord, sötét és jéghideg agónia. 1000 meg 1 tusa a halál torkán, mely egyért kiált: jöjj, hatalmas ORKÁN, zúdítsd ránk dicső és pusztító viharodat, pusztíts el mindent, mi régóta arra várat. Maradj helyben, hogy újra és újra tudjuk, itt vagy velünk akkor is, mikor nem kell, hogy erőszakos légy, csak tudjuk és maradj még. Telepedj le nálunk, megetetünk, megitatunk, kiszolgálunk. Sokat adtál, sokat fogsz kapni, hálánk üldözni fog, míg meg nem unod... ezt a bájos tájat, otthonod.
Ez az, amire visszavágyom, mikor magamból kitépik ezt a sereget, azt a nemzetőrséget, mely megvéd engem teljes valómban, melytől hülnek az emberek, állva magukban. Ki ez a hatalmas, túlvilági "istenség", mely kiállt ide és azt mondta: el innen, p"oo"r nép! Amikor mindegy ki jön, Te kiállsz magadért!!! Nem kell más, nem kell senki, csak az, hogy végre Te légy valaki!! Az, ki ha bajban vagy, magad elé állsz, hogy Téged érjen először egy kard szúró fájdalma, egy puska kinzó lövése, egy farkas émelygő harapása. Miért nincs bennünk ez a hatalmas, tiszteletre méltó "valaki", aki kivédi támadások tucatjait?
Talán azért, hogy saját bőrödön érezd, kinek adnád oda másik feled? Kit a kutyák közé dobnál, hogy széttépjék... és akkor nyer értelmet az az alázat, melyben összpontosul az intelligencia, a mások irnáti tisztelet, a becsület, az őszinteség, mellyel egyet kívánsz: ha Neked a sorsod a halál, a másik éljen csak tovább...
free me
foofighters
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése