Talpak tömkelegét látom arcom jobb felén, bal orcámon a poros világ tárul elém. A földön fekszem, elestem. Napok óta ott heverek, és ha arra tévedsz, taposol, vagy rúgsz rám egyet. Én görcsben fekszem, összegubózva várom, hogy a viharos felhő lelógassa lábát és csiklandozzon hasamon. Sártól tapadó, iszapos ingovány, nem lát senki, ha már belep végre a maszatos-moszat-orkán.
Jöjj, hatalmas eső, vesd rám erős cseppjeidet. Érezzem, pofonoktól izzó arcomon, minden pillanatát hűsítő érintésednek. Tőrként hatolj belém, mikor elestem a téren, mikor fölém hajolt Ő, és köpött egyet! Mai napig ezt hallgatom, a váladék végig csorog az arcomról, le a vállamon! Miért jó ez? Mit vársz még, hogy ha újra eljössz mellettem, még egyet belém rúgsz? Mitől lesz jobb, ha 300-szor elmondod azt, amit érzel? Akkor adj hozzá használati utasítást is, mert mit én mondok, azt nem éred fel ésszel!
Ma is beletapostál a földbe! Ma is megkaptam a pofon adagot! Ma is, hogy ezzel légy ismét erősebb. De még mindig nem tudom, nekem mi ebbe a szerep, ha az, hogy tűrjek, akkor elmegyek! Nincs hallás, nincs száj, mi beszélni tudna tovább. Nincs szem, mely a sebet ejti belém. Nincs arc, mely a pofonokat fogadja ismét!
...mert a nap Hőse, ma én leszek! A nap hőse, ma én vagyok! És az is maradok!!!!! Ma születtem meg, így ma születek még egyszer, Nélküled! Minden mi akadály, tova tűnik, Ma Én Én leszek!
hero of the day
metallica
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése