Ámor a mámorba, állok a záporba, látok a távolba, hőséget lángolva.
Támad a nappal, vadakat hajtó hajnal, pirkad a fákkal, susogós városa.
Kinyitom pillám, megvág a villám, borul a világ, vihar kocog amoda.
Hallom a padon, kopogó lapon, asztalon folyó, zuhatag vagyon.
Fénnyel megtörő, kellő életerő, Napból áradó, kelő, kellő szépségben engedő, éles késként megélező, felhőket átvágó, ködöket képző, fülledt délutánt adó, ernyő.
Falatozó madarak, bogarakat aratnak, növényeken pihenő, pilledt, könnyed teknőt alkotó, levelekben kikelő, nyugalmat adó, lelő.
Estére érkező, lilára festett fekvő helyet adó felhő, eget verő, dicső keszkenő, hadd tekerjem magamra, émelygően illatozó, ideglelő zsebkendő! Kell nekem, sötétellő mély verem. Ágyra esve azt képzelem, felkelek és elveszem: elveszem a Nap egét, elveszem a Föld terét, elveszem a felhő árnyékát, elveszem a madarak szabadságát. Egy napra én elteszem, addig érezd, mi az én életem! Mi az, hogy fogság, rabság, bezártság, érezd végre, mit adtál ide!
Taníts minket szabadon, ó magasztos uradalom, pokolba van hatalom, a föld felett van az otthonom!!
SZABADSÁG, visszaadom,
SZABADSÁG, visszakapom.
once and for all
foof
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése