Kitekintés 2.

Ahogy haladtam egyre előrébb, úgy ismertem meg a reakcióimat, mások reakcióit, a hatásokat, amiket okoztam, és a hatásokat, amik értek engem.

Még mindig élek, mert nem hagytam magam. És bíztam a jóban. Bíztam abban, hogy nem ezért vagyok a világon, hogy az összes mocskot én szedjem össze, hogy én vigyem a hátamon a világ baját, mások komplexusait, mások ügyes-bajos dolgait. Én szívesen segítek mindenkinek, akár tanáccsal, akár tettel, de ahhoz viszont Ő is kell. Mivel én csak utat mutathatok, senki nem fogja más helyett a problémákat elsimítani, csakis az ember saját maga! Ezt már megtanultam.

Én ha kellett segítséget kértem a családomtól, mert tudtam, hogy Ők a legjobbat akarják nekem. Elfogultságuk vezetett oda, hogy mindig óvni akartak, és ezért, ha kellett, kegyetlenül megmondták az igazat, mert nem dédelgetni akartak, hanem megóvni. És ha az az igazság fájdalmas volt, akkor ezt kaptam. Hálás vagyok Nekik, mert soha nem ringattak álomképbe, soha nem mondták meg mi a helyes, egyszerűen tanultam Tőlük: az őszinteséget, az igazságérzetet és hagyták, hogy saját személyiségem legyen, amivel többet fogok érni, mint bárki más ezen a világon. Hagyták, hogy a saját határaimat bejárjam, hogy többször elessek és minél többször felálljak. Bizalmat adtak nekem sokszor, mert mit ér a gyermek a szülei bizalma nélkül? Akkor soha nem lesz élete. Ha egy kisgyerek eltöri a poharat, a szülőnek ismét bizalmat kell adnia neki azzal, hogy újra odaad a kacsójába egy poharat. Ha nem adnánk neki poharat és vele együtt a bizalmat, akkor csak egy védelemre szoruló óriáscsecsemőnk lenne, ami csak sírna egész nap a nappaliban. Nem csinálna semmit, mert nem bízunk benne, nem bíznánk rá semmit, így ránk marad egész életünkben. Ezért kell mindig minden ilyen esetben, mikor mind a két fél megérik arra, hogy új bizalmat adjon és fogadjon, megtenni az első lépést. Minden ilyen dolog két emberen múlik!!!! Ha az egyik nem érett meg rá, vagy nem éri fel ésszel, akkor azt el kell fogadnunk és tovább mennünk.

Ennyire egyszerű!