...volt egy pár kar, volt egy pár szem, volt egy pár láb, volt egy pocak, egy pár fül, egy pisze orr, sok-sok "kukoricaszem" a lábak végén és sok-sok "hernyó" a kezek végződésében. Megszületett a második baba, az első mosoly, a sokadik hiszti, majd egy hét múlva otthon találtam magam, ahol elkezdődött kalandosabbnál kalandosabb életem és periódusainak száraz, de néha talán nyirkos mivolta. Rácsok között, cérnaszálak társaságában éltem életem első pillanatait. Örültem mindennek, még akkor is, ha azt sem tudtam, micsoda. Katuci pislogott és mosolygott, olykor szivacsokat szorongatott a kádban ülve, majd vágyott egy ölelésre...
Teltek a napok, a hónapok, az évek, rájöttem, hogy én ÉN vagyok itt. Ebben a világban. Nem vagyok asztal, sem padló, sem egy lámpa, érzek, tudok, tanulok, megyek, mozgok, nevetek, sírok. A legjobb barátom egy cérna szál volt, de sajnáltam, mikor tudatosult bennem, hogy soha nem tudtam vele beszélni. De én szerettem így is, nagyon. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése